„A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei lopás közben érték tetten a férfit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei a cselekménye közben tetten érték és elfogták azt a férfit, aki egy szigetszentmiklósi kikötőből egy csónakot és két csónakmotort lopott 2021. szeptember 23-án 21 óra 30 perc körül.
A DVRK nyomozói a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársaival együttműködve a lopott csónakon és motorokon kívül a férfi teherautóját is lefoglalták. A jármű rakterében egy kisebb hajó felhúzására és szállítására alkalmas felszerelések voltak, eredeti rendszáma felett pedig egy másik azonosító volt elhelyezve. A férfi zsebében kesztyű és kés is volt, illetve az intézkedés során az is felmerült, hogy a teherautóját ittasan vezette.
Az 50 éves J. József lakhelyén a nyomozók kutatást tartottak, melynek során további csónakmotorokat, ál- és nyerskulcsokat, valamint más nevére szóló iratokat és bankkártyát is találtak.
A férfit a DVRK nyomozói lopás bűntett és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.”
Forrás: police.hu
#kvp
#brfk
#dvrk
#katvedpolgaror
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/243445384_6604861296221072_2132260917884459206_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=sJsea1qP-GMAX8XAXkh&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfCQQiWlZI7XgO6kQ8XBLGR-D0sJjLEWXa3WlajsYWL5DQ&oe=639342FF)
Forrás