♂️

TERMÉSZETVÉDELEM AZ ÁRPÁDHÍDON – KVP csapata segít

Egy fontos kezdeményezést szeretnénk veletek megosztani, amelyben a természetvédelem jegyében segített a csapatunk is – az Árpádhíd fénysorompójának felszerelésében!

Talán nem mindenki ismeri a Dunavirágokat (Ephoron virgo), ezeket a kicsiny, de értékes rovarokat, akik hosszú évtizedekre eltűntek a Duna környékéről.
Azonban 2012-ben végre újra megjelentek a Dunán a kérészek, mely egy jelentős visszajelzés folyó „egészségének” tisztulásának folyamatában.

Ugyanakkor a hidak közvilágítása megzavarta, megzavarja őket, így elpusztultak, pedig ezek a rovarok nem csak természetvédelmi szempontból, hanem gazdasági értelemben is nagyon értékesek.

Az idén kísérleti jelleggel a Fővárosi Önkormányzat támogatásával felkerültek a kék fényű reflektorok az Árpádhídra, amelyek segítik a Dunavirágok természetes rajzását. A kék-ultraibolya fény jobban vonza őket, mint a közvilágítás, ezáltal megakadályozzák, hogy az úttestet folyónak nézzék.

Budapest Mentőszervezet tagszervezeteként a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület – KVP vízi biztosítással segítette, támogatta a hídon dolgozó alpinistákat, akik a reflektorok felszerelését végezték. Ez a biztosítás hozzájárult ahhoz, hogy biztonságosan végezhessék munkájukat.

Ez egy kiemelten fontos lépés a Duna környezetének védelmében, amely nagyban hozzájárul az értékes Dunavirágok megóvásához.

Részletesebben itt olvashattok a kezdeményezésről:
https://telex.hu/belfold/2023/06/26/budapest-dunavirag-rajzas-lampak-turizmus

Köszönjük nektek, hogy támogattok minket ebben a kezdeményezésben, és lehetővé teszitek, hogy aktívan részt vegyünk a városunk és a környezetünk védelmében! ️

Legyetek részesei ennek az izgalmas és felelősségteljes munkának, és továbbra is vigyázzatok egymásra!

#KVP
#Árpádhíd
#KékFény
#Budapest
#Közösség
#Városunk
#Alpinisták
#Felelősség
#Büszkeség
#VíziBiztosítás
#katvedpolgaror
#Együttműködés
#DunavirágMentő
#Természetvédelem
#Környezetvédelem





Forrás