Ezen javaslatot a a Levegő munkacsoport írta.
Levegő Munkacsoport szerint be kellene vezetni egy 500 forintos napi úthasználati díjat a Budapest területére belépő járművekre. A szervezet szerint egyfajta Budapest-matricáról lenne szó, amit a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. már működő kamerarendszerei ellenőrizhetnének.
A civil szervezet közlekedési témafelelőse, Vargha Márton szerint egy ilyen díj már érdemben csökkentené a gépjárműforgalmat, javulna a levegő minősége, ugyanakkor a tömegközlekedésre sem hárulna elviselhetetlen többletteher. A tömegközlekedési bérlet havi árával nagyjából megegyező mértékű díj ráadásul elő tudná készíteni az általuk már évek óta javasolt kilométer- és szennyezésarányos városi útdíj bevezetését is – közölte Vargha Márton.
A Levegő Munkacsoport petíciót is indított a témában, amellyel azt akarják elérni, hogy a főváros készítsen egy megvalósíthatósági tanulmányt a dugódíj bevezetéséről.
Forrás. hvg.hu
#kvp
#budapest
#dugo
#dugodij
#katvedpolgaror